Megtörtént események alapján... Naplólap 5.

( Képzeletbeli levél )

Azzal kezdeném, ne haragudjon, hogy ismeretlenül Önre írok! Előrebocsátom, nincs
szándékomban megszállott módján rajongani, sem üldözni és főleg nem zaklatni... Tudnia kell,
boldog párkapcsolatban élek s nincsenek beteges perverzióim... De úgy érzem, kicsivel többel
áldott meg a sors, mint átlag embertársaimat... A szenzitív szenvedélyesség forró és égető poklát
birtoklom, ami néha ilyen cselekedetre sarkall, mint a mostani... Ha létezik végzet, az Ön személye
biztosan ezt jelentené számomra... Nem tudom mi ez, de mikor először megláttam a követőim közt, mégis értettem... Az Ön érzékisége annyira átsüt személyem felé, hogy szinte bőrömön érzem vibrálását... Mai divatos
szóval úgy mondjuk: működik a kémia... Én ilyenképp fogalmaznék: alázattal hagynám, mit
hagynám, követelném, hogy “megmérgezze" életem... Remélem nem bántom meg metsző
őszinteségemmel, higgye el, távol áll tőlem... Szentimentalizmusom Vronszkij korát idézi, a
pusztító vágyódást...

Ön gyönyörű... Én esetlen... Kósza sorokban álló szavaim, már kevesek... De úgy éreztem, ezt
el kell mondanom... Így visszaolvasva nem is tudom, el merjem e küldeni... Bízom benne megérti
s nem veszi többnek, mint egy őszinte ám mégis súlytalan vallomás... És lehet nem több, mint
bohókás, költői ájtatosság részemről, mégis olyan, mint kamaszkorom legszebb nyara... Remegő,
várakozással teli... Zavarba hozni nem szeretném, nem is várom, hogy válaszoljon, csak szerettem volna ha tudja... Vegye ezt kérem, egy letűnt kor, kézzel írott levelének, amikor
még világunk nem volt ilyen sivár és valódi, igaz érzelmeink megfogalmazódva hányódtak a
papíron... Dobja ki, vagy raktározza el szívében... Önre bízom...

Megtörtént események alapján... Naplólap 4.

Szerelemmozaik III.
( Embertelen )
Sok-sok év telt el azóta. Elfeledni, milyen az mikor az igaz csillogás, tompa fénnyé fakul? Nem lehet... A lány idegeneket látott, olyanokat, akik bántják a fiút.
Elektrosokk.
Azt gondolná az ember, ezen módszerek a hatvanas-hetvenes években kihaltak a gyógyításban.
Valamint azt is, az emberiség kinőtte gyermekéveit. De sokszor, csak naiv álmokat dédelgetve élünk...
A szülő döntött! Hagyta rábeszélni magát arra, hogy szeretett kislányának, "kisüssék" az agyát.
Ezáltal talán eltűnnek a gonosz képek, az idegenek és az őrült képzelgések. Mindenki szerette volna, hogy újra, minden a régi legyen... A fiú is, de semmit nem tehetett. Nyugtatta magát, minden rendben lesz. Azonban már, minden megváltozott!
Első látogatása az intézetben, sokkoló volt. Egy pár kezelésen már túl volt a szerelme, éppen egy közös foglalkozásról jött ki. Persze megismerte még a fiút, leült mellé.
- Szia, bejöttél? - hangzott el halkan, szinte súgva ajkai közt.
- Igen, hiányoztál... Hogy vagy, hogyan érzed magad?
- Nem olyan rossz itt. - de amaz látta a szemében a csalódottságot és a bánatot. - Nézd, ő itt egy csoporttársam, párom a terápián.- mutatott a lány egy másik srácra...
Nyújtottam a kezem felé és kézfogás közben próbáltam a szemébe nézni. Megrémített amit benne láttam, vagyis inkább az, amit nem...
Menni kellett! Próbáltam forrón búcsúzni, de csak egy suta ölelés, egy félresiklott csók lett a dologból. Gyorsan elrohantam. Gyötört volna, minden további szó.
Azóta is kísért az a találkozás. A legfájóbb azonban az, hogy láttam kihunyni a tüzet, a ragyogást... Ezután, már csak gondolatban simogattam a régi arcát.
Elveszett valami...
Homály.

Megtörtént események alapján... Naplólap 3.

Szerelemmozaik II.
( Csiga - húsleves)
...ahogyan álltunk ott a csapkodó esőben, öleltük egymást, velünk ragadt kölcsönösen testünkhöz a nyári szél és az éj hűs fuvalma.
Édesanyám, ahogyan jó szokáshoz illik, vasárnaponként, igazi házi tyúkhúslevessel örvendeztette meg a családot, amit nemes egyszerűséggel, csak csiga-húslevesnek hívott, a mellé főzött tészta apropóján. Amikor a lány első alkalommal nálunk járt, el is hangzott a meghívás anyukám szájából:
- Gyere el holnap drágám ebédre, főzök finom csiga-húslevest!
A kedves jelzővel illetettnek, amúgy is szép nagy kerek barna szemei voltak, de most azok a szokottnál is jobban kikerekedtek... Rám nézett és csak ennyit mondott:
- Pfuj!
Imádtam ezt a naivitást, ahogyan a világhoz állt! Természetesen a magyarázat után, mindhárman jót nevettünk az egészen...
Máskor volt, hogy napokat töltöttünk a szobámban, tudomást sem véve, a körülöttünk zajló életről.
Nagyon szerettem a testét! Nem volt tökéletes, azonban a lányos bájával, igéző szemeivel annyira összhangban volt, hogy elfeledtetett minden, de minden nyűgöt és bajt! Sokszor együtt fürödtünk... Finom kezeivel megmosdatott. Ott is. Ügyelve a legapróbb résekre, zugokra!
Volt, mikor esténként, aprókat pihegve, feküdt mellettem az ágyban és én figyeltem. Szerelmes tekintettel.
Eleinte a hétvégi délutánok, esték voltak a mieink. Aztán, lassan valamennyi idő kevéssé vált, amit együtt töltöttünk el...