A kismadár nagyon szépen dalolt. Nem volt sosem egyedül. Társa volt az égen a Nap, a Hold és a csillagok. A fehér és a sötét felhő, a lágy szél és a vad vihar, a fák fényben vagy homályban úszó lombkoronája. Az egész világ a lábai előtt hevert, ha az égbe vágott, fel, magasra... Dalolt és boldog volt. Ám egyszer szárnya törött. Nem bírt felrepülni már... Jött az eső, eláztatta. Jött a vad szél, félrelökte. Beterítette a sár. Nem volt ki gyógyítsa sebét... Néha még erőtlenül énekelt, de csak arról: fáj. Nem takarta reménysugár. Csendben kimúlt, így végezte...Szólj, ölelj, dalolj... Érezzék, hogy szeretsz, tudd, hogy szeretnek! Hogy ne legyél soha, szárny-szegett kismadár!

Csatlakozz közösségemhez:

VERSKLUB - Mikó Zsolt irodalmi közössége! Csatlakozz és ismerd meg verseimet!
Önzetlenül osztom meg érzéseimet, írásaimat, előadásaimat
verseimen keresztül... Célom, hogy kiszakítsam az Olvasót a rohanó, sivár világból, arra az órára,
percre, amit "nálam és velem" tölt. Útközben, otthon, bárhol kényelmesen! Telepítsd az alkalmazást, hagyd, hogy magával ragadjon! Minden tartalom ingyenesen elérhető!